Előfizetés módosítása

Az előfizetői szerződés módosításának esetei és feltételei, a Szolgáltató jogosultsága az egyoldalú szerződésmódosításra, az előfizető erről történő tájékoztatásának módja, az egyoldalú szerződésmódosítással kapcsolatban az előfizetőt megillető jogok
  • Az előfizetői szerződés meghosszabbítása
    Amennyiben a szerződés határozott időre jön létre, a meghosszabbítás az alábbiak szerint lehetséges:
    a) Kérelem
    Amennyiben az Előfizető a határozott időtartam lejártát megelőzően vagy a lejáratának napjától számított 1 (egy) éven belül kéri a határozott idő meghosszabbítását és a Szolgáltató által küldött vagy átadott számla alapján a számlán megjelölt időn belül a következő határozott időtartam időszakára vonatkozó díjat megfizeti, vagy szerződése hatályának határozatlan időre történő módosítását kéri, újabb aktiválási díj megfizetése nélkül előfizetői szerződése meghosszabbításra illetve határozatlan időre módosításra kerül. Szolgáltató a számlán szereplő összeg beérkezését követően haladéktalanul a kifizetett időszakra aktiválja a kártyát. Az Előfizető által választott határozott időtartamot a határozott idő utolsó napjától vagy a számlán szereplő összeg Szolgáltatóhoz történő beérkezésétől kell számítani.Szóbeli szerződéskötés (telefonbeszélgetés) útján történő meghosszabbítás esetén Szolgáltató a telefonbeszélgetés során csak a módosítással érintett lényeges feltételekről tájékoztatja Előfizetőt.
    b) Feltöltő kártya
    Amennyiben a szerződés határozott időre jön létre előre történő díjfizetéssel, abban az esetben az Előfizető kérésére a „MinDigTV Extra” kártya újabb határozott időtartam aktuális díjának megfizetésével – mint ráutaló magatartással – a szerződés meghosszabbítható. A „MinDigTV Extra” kártya a határozott idő utolsó napját követően lezár (deaktiválódik).
    bb) Amennyiben az Előfizető a határozott időtartam lejáratának napjától számított 1 (egy) éven belül ’MinDigTV Extra’ feltöltő kártyát vásárol, majd végrehajtja az 2.1.3.2 pont szerinti aktiválást, újabb aktiválási díj megfizetése nélkül előfizetői szerződése – ráutaló magatartással – meghosszabbításra kerül. Szolgáltató az aktiválást követően haladéktalanul a kifizetett időszakra aktiválja a kártyát. Az Előfizető által választott határozott időtartamot a határozott idő utolsó napjától vagy az aktiválástól kell számítani. Amennyiben az Előfizető a lezárást (deaktiválódást) követő 1 (egy) éven belül nem kéri szerződése a) vagy b) pont szerinti meghosszabbítását és az a) pont esetén nem fizeti ki a következő határozott időtartam időszakára vonatkozó díjat, vagy nem kéri szerződése hatályának határozatlan időre történő módosítását, abban az esetben a Szolgáltatáshoz való hozzáférés – új előfizetői szerződés kötése nélkül – már nem lesz lehetséges, és az Előfizető sem kötelezhető díj fizetésére. Amennyiben a lezárást (deaktiválódást) követő 1 éven belül Szolgáltatóhoz nem érkezik meg Előfizetőnek a szerződés meghosszabbítására vonatkozó írásbeli igénye, vagy Előfizető feltöltő kártya alapján sem hosszabbítja meg az előfizetői szerződését, az ÁSZF  6.7.1.7 pontban foglaltakat kell alkalmazni.
  • A Szolgáltató egyoldalú szerződésmódosításának esetei
    A Szolgáltató jogosult az egyedi előfizetői szerződés és az ÁSZF egyoldalú módosítására. Erről a Szolgáltató az Előfizetőket a jelen ÁSZF 9.2 pontjában meghatározott módon és időben értesíti. A Szolgáltató az ÁSZF-et és az előfizetői szerződést csak az alábbi esetekben jogosult egyoldalúan módosítani:
    a) a gazdasági és/vagy műszaki körülmények olyan változása, amelyek következtében a Szolgáltató az Előfizetőknek nyújtott Szolgáltatást a korábbiakhoz képest megváltozott pénzügyi és/vagy műszaki feltételekkel képes csak nyújtani, de amely nem jelent a Szolgáltatás igénybevételének feltételeire vagy minőségi célértékeire vonatkozó változtatást;
    b) új szolgáltatás bevezetése, elérhetővé tétele;
    c) az újonnan bevezetésre kerülő szolgáltatások és a meglévő szolgáltatások megfelelő minőségének biztosítása;
    d) jogszabályváltozás vagy hatósági döntés indokolja; vagy
    e) a körülményekben bekövetkezett egyéb lényeges változás indokolja, illetve ha a Szolgáltatás műszaki jellege – különösen a kódolás technológiája - alapvetően megváltozik. A Szolgáltatás 2. számú Mellékletben meghatározott Előfizetési díja a fenti okokból végrehajtott díjváltoztatás esetein túlmenően évente a decemberben közzétett, várható belföldi értékesítési árindex mértékével, a következő év január 1-jei hatállyal változik. Amennyiben a díjtérítés alapját képező tényezőkben (jogdíj, piacfelügyeleti díj, frekvencia használati díj, árfolyamváltozás jogdíjra gyakorolt hatása, kódolás rendszertechnikája) jelentős változás történik, akkor Szolgáltató jogosult annak megfelelően a díjakat egyoldalúan módosítani. A Szolgáltató ezen díjmódosítást csak a megváltozott díjtényező(k) díjképzésben képviselt százalékos arányának megfelelő mértékben hajthatja végre. A Szolgáltató jogosult a „MinDigTV Extra” szolgáltatáson belüli műsorválasztékot az Előfizetők hozzájárulása nélkül, abban az esetben jogosult egyoldalúanmegváltoztatni, ha az adott médiaszolgáltatás kivételét a kínálatból lakossági felméréseken alapuló nézettségi adatok vagy a médiaszolgáltatóval kötött szerződéses jogviszony indokolják.Az egyedi előfizetői szerződés módosítását Szolgáltató köteles minden esetben írásban is közölni az Előfizetővel.
  • Egyoldalú szerződésmódosítás esetén az Előfizető tájékoztatásának módja:
    Szolgáltató az Előfizetőt az ÁSZF 9.2 pontban foglaltaknak megfelelően, a változás hatálybalépését megelőzően 30 nappal értesíti az egyoldalú szerződésmódosításról.
  • Az Előfizetőt a Szolgáltató egyoldalú szerződésmódosításának eseteiben megillető jogok:
    Előfizető jogosult az előfizetői szerződés egyoldalú azonnali hatályú felmondására, ha a Szolgáltató az előfizetői szerződést nem az ÁSZF 9.2.2 pontban meghatározottak figyelembevételével módosítja egyoldalúan.
    • Az ÁSZF módosítása
      Amennyiben a Szolgáltató az Általános Szerződési feltételeit módosítja – az új szolgáltatások bevezetése miatt olyan módosítások kivételével, amelyek a már nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó ÁSZF-et nem érintik – az Előfizető a módosítás tárgyában megküldött értesítést követő 8 napon belül jogosult az előfizetői szerződés felmondására.Amennyiben a módosítás az Előfizető számára hátrányos rendelkezéseket tartalmaz, az Előfizető az értesítéstől számított 15 napon belül további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani az előfizetői szerződést.Nem mondhatja fel az Előfizető az előfizetői szerződést ilyen esetben azonban akkor, ha kötelezettséget vállalt arra, hogy a szolgáltatást meghatározott időtartam alatt igénybe veszi és az előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a módosítás a kapott kedvezményeket nem érinti. Amennyiben a módosítás a kapott kedvezményeket érinti, és az Előfizető felmondja az előfizetői szerződést, a Szolgáltató az Előfizetőtől nem követelheti a szerződés felmondását követő időszakra eső kedvezmény összegét.A nyilatkozattétel elmulasztása - mint ráutaló magatartás - a külön jogszabályban meghatározott esetek kivételével elfogadásnak minősül, ha a felek erről az egyedi előfizetői szerződésben előzetesen megállapodtak. A nyilatkozattétel elmulasztása azonban - ráutaló magatartással létrejött előfizető szerződés kivételével - nem minősülhet az Előfizető, illetve Igénylő számára többletterhet jelentő, az adott (Előfizető által igénybe vett) szolgáltatáshoz kapcsolódó új, illetve kiegészítő szolgáltatás megrendelését eredményező szerződésmódosításra vonatkozó ajánlat elfogadásának.
    • Az egyedi előfizetői szerződések módosítása
      A Szolgáltató az előfizetői szerződést csak az alábbi esetekben jogosult egyoldalúan módosítani:
      a) az egyedi előfizetői szerződésben vagy ÁSZF-ben foglalt feltételek bekövetkezése esetén azzal, hogy - amennyiben jogszabály vagy elektronikus hírközlésre vonatkozó szabály másként nem rendelkezik - a módosítás nem eredményezheti a szerződés feltételeinek lényeges módosítását;
      b) jogszabályváltozás vagy hatósági döntés indokolja; vagy
      c) a körülményekben bekövetkezett lényeges változás indokolja. Lényeges módosításnak minősül különösen a szolgáltatás igénybevételének feltételeire vagy minőségi célértékeire vonatkozó változtatás.A Szolgáltató az Előfizető (vagy elhalálozás esetén az örökös) kérésére csak az ÁSZF-ben foglaltak szerint módosíthatja az egyedi előfizetői szerződést, ha az előfizető személyében szerződés, öröklés vagy egyéb jogcímen történő jogutódlás következtében változás következik be (átírás).
  • Módosulás az Előfizető adataiban
    Előfizető köteles az adataiban beálló minden változást 15 napon belül Szolgáltatónak 1.2 pontban meghatározott ügyfélszolgálati telefonszámon és írásban is bejelenteni. A bejelentés elmulasztásából adódó kárért a Szolgáltató nem felel. Szolgáltató a számlázási címet Előfizető írásbeli kérésére módosítja. A változást a Szolgáltató a bejelentést követő számlák kibocsátásánál érvényesíti.
  •  Átírás
    Amennyiben az Előfizető személye változik (pl.: az adott ingatlan új tulajdonosa, bérlője, vagy más jogcímen használója, Előfizető elhunyta esetén), és az adott ingatlan új tulajdonosa, bérlője, vagy más jogcímen használója vagy az örökös ugyanazon a helyen a Szolgáltatást igénybe kívánja venni, úgy az Előfizető és az új igénylő együttes kérelmére (vagy az örökös kérelmére) az egyedi előfizetői szerződés átírása (módosítása) szükséges a korábbi Előfizető kötelezettségeinek átvállalása és az esetleges hátralékok megfizetése mellett. Átírás esetén az új Előfizető - a szerződést kötő fél személyében történő változás miatt - nem köteles egyszeri belépési díjat fizetni. Szolgáltató az átírási kérelmet, amennyiben annak teljesítéséhez szükséges minden dokumentum, igazolás (pl.: az adott ingatlan új tulajdonosa, bérlője, vagy más jogcímen használója, Előfizető elhunyta esetén), rendelkezésre áll, legkésőbb 15 napon belül teljesíti. Az átírásért Szolgáltató díjat nem számít fel.Az adott ingatlan új tulajdonosa egyedül kizárólag abban az esetben kérheti az átírást, ha az ingatlanon átruházás vagy öröklés jogcímén tulajdonjogot szerzett, és az ezt alátámasztó okiratokat (adásvételi szerződés, átruházó nyilatkozat, hagyatékátadó végzés) Szolgáltatónak bemutatja.Amennyiben az átírást az örökös kéri, az átírás az örökhagyó elhalálozásának napjára visszamenőleges hatállyal történik.
  • Műsorcsomag-váltás
    Az Előfizető jogosult előfizetői szerződését az általa igénybevett műsorcsomag tekintetében módosítani oly módon, hogy a meglévő műsorcsomagja mellé vagy a helyett másik műsorcsomagot kér
    • Az Előfizető műsorcsomag váltásra irányuló kérelmét Szolgáltató 3 munkanap alatt teljesíti. Az Előfizetőnek a Családi műsorcsomagot is érintő váltásra irányuló kérelmét Szolgáltató 8 munkanap alatt teljesíti.
    • Műsorcsomag-váltás esetén Előfizető köteles a 2. számú Mellékletben meghatározott „Műsorcsomag-váltási díjat” fizetni, amennyiben valamelyik műsorcsomagját lemondja, ide nem értve az előfizetői szerződés felmondását. Családi műsorcsomagra történő előfizetés nem minősül az Alap műsorcsomagról való lemondásnak. Szolgáltató a Műsorcsomag váltási díjat a következő havi számlában számlázza ki.
    • Műsorcsomag-váltásra szóbeli szerződéskötés (telefonbeszélgetés) útján is lehetséges, amely esetben –
      a) Szolgáltató a telefonbeszélgetés során csak a módosítással érintett lényeges feltételekről tájékoztatja Előfizetőt;
      b) a szerződés-módosítás a telefonbeszélgetés napján jön létre és lép hatályba;
      c) Szolgáltató a módosítással érintett lényeges feltételekről írásbeli megerősítés küld;
      d) műsorcsomagról történő lemondás szóbeli szerződéskötés (telefonbeszélgetés) útján nem lehetséges.
    • A Családi műsorcsomagot is érintő műsorcsomag-váltás esetén Előfizető meglévő előfizetése tekintetében Szolgáltató az alábbiak szerint jár el:a) határozott idejű előfizetői szerződés módosítása esetén a határozott időből – a telefonbeszélgetés napját nem beleértve – hátra lévő napok számát megszorozza a 2. számú Mellékletben meghatározott és az eredeti előfizetés szerint alkalmazandó napidíjjal, amelyet eloszt az váltás alapján választott műsorcsomag 2. számú Mellékletben meghatározott napidíjával, amely alapján Szolgáltató megállapítja a határozott idő módosított végét;b) határozott idejű előfizetői szerződés határozatlan idejűvé történő válásával egyidejűleg a határozott időből – a telefonbeszélgetés napját nem beleértve – hátra lévő napok számát megszorozza a 2. számú Mellékletben meghatározott és az eredeti előfizetés szerint alkalmazandó napidíjjal, amely összeget Szolgáltató a havi szolgáltatási díj(ak)ban jóváírja.
    • Határozott idejű HBO műsorcsomagra történő előfizetés esetén az ÁSZF  9.2.7.5 a) pont szerinti módosításra nincs lehetőség, kizárólag az ÁSZF 9.2.7.5 b) pont szerinti, az előfizetői szerződés határozatlan idejűvé történő módosítása esetén van lehetőség Családi műsorcsomagot is igénybe venni az HBO műsorcsomag megtartása mellett.
    •  Az ÁSZF 9.2.7.5 és a 9.2.7.6 pontok szerinti módosítások esetén Előfizető által befizetett díjak visszafizetésére nincs lehetőség és a váltás az Előfizető által igénybe vett kedvezményekhez kapcsolódó következményeket sem érinti.
  • Az előfizető által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a módosítás teljesítésének határideje
    A vonatkozó rendelkezések az ÁSZF 9.2 pontjában találhatóak.
Ön már előfizetőnk?
Igen      Nem